Rólunk mondtátok
Eddigi tanítványaink véleményei
A városba a legjobbak💪🏼
A vállam sérülése óta járok ide,nagyon sokat segítettek rajta. Sokkal nagyobb mozgás tartományba használom mint valaha. Szuper felszerelés és még szuperebb csapat, garantált jó hangulattal várják az embert😋
Kiváló szakmai tudás
Kelemen Benjit a júliusban történt sportbalesetem után kerestem fel. A külbokám és a belbokám is eltörött, a szalagok elszakadtak. Szeptember kezdtük a közös munkát. Az operáló orvosom azt tanácsolta a gipszek levétele után, hogy ne menjek gyógytornászhoz mivel még fiatal vagyok úgyis magától helyre jön minden. Pár hétig hittem ebben, aztán kétségbe estem hogy még csak annyira sem tudom használni a bokám hogy lemenjek a lépcsőn. Ezután írtam Beninek, hogy tudna-e nekem segíteni. Már az első alkalom után látványos volt a javulás és minden kezelés után egyre magabiztosabban mertem használni a lábam. Olyan információkkal látott el, amiket egyik orvos sem említett. Nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is segítette a gyógyulásomat, elérte hogy bízzak abban, hogy képes leszek újra úgy használni azt a bokát mint régen (és így is lett!). Otthon is végezhető feladatokat, nyújtásokat mutatott nekem, amit szorgosan csináltam. Ma már ott tartunk, hogy nem csak a lépcsőn merek fel-le szaladni, hanem ugrok, futok félelem és fájdalom nélkül. Hálás vagyok a közös munkáért és mindenkinek csak ajánlani tudom!
Rehabilitációra 1 éve kezdtem járni a Benihez elértük azt h reggelente a lábaimon kelek ki az ágyból előtte előfordult hónapokig a négykézláb 😅😊🥂
Tartalmas , garantált a teljes izom regenerálódás a kezelések nagyon sokrétűek flossing, köpöly , fasciakés , labdák , szallagok … széles technikai felszereltség és tudás áll mögöttük 🥂
A leg bizalomgerjesztőbb és hozzáértő szakemberek!
A bokám törése után 6 hétig ide jártam rehab-ra és öröm azt mondani, hogy végre ugyan úgy tudom használni a bal bokámat mint a jobbat. Nagyon hozzáértők és kedvesek.
Csak ajánlani tudom őket!
A környék legkompetensebb szakemberei
Hihetetlen a sport iránti lelkesedés mindkét edzőnél ami meglátszik az órák minőségén. Egy olyan városban, ahol dunàt lehet rekeszteni a személyedzőkből ők magasan a színvonal felett dolgoznak!